Szent Kinga és Szent Hedvig szobrának koszorúzása

  • Archívum/Archív események
  • Aranyossy Mihály
  • 2024. március 24.
  • 39

Széleskörű egyházi, állami és civil összefogással ünnepeljük meg március 22-én (pénteken) Szent Kinga születésének 800., valamint Szent Hedvig születésének 650. évfordulóját.
A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban bemutatásra kerülő ünnepi szentmisére lengyel, litván, szlovák és magyar vendégeket várunk.

A szentmisét követően koszorúzást szervezünk kb. 19:30 órakor a templom melletti Rózsakertben a két szent szobránál.
Szívesen invitáljuk a kedves Testvéreket, a közösségeket és szervezeteket a koszorúzásra!


Koszorúzási szándékukat a szervezetek legkésőbb március 20-ig jelezzék a szentkinga800@gmail.com címen.
A jelentkezéseket visszaigazoljuk.
A szentmise időtartama alatt a koszorút biztonságos helyre tudják majd elhelyezni.

 


fotó: 2020. szeptember 22.