Az anyám anyjává válni! Az időkori demencia az egész családot érinti!

A 80-as évek végén volt egy nyugati sikerkönyv a fenti címmel.
Félelmetes és sokolló szavak, mivel a jóléti társadalom modern egészségügyi rendszere általában minden betegségre kínál valami gyors beavatkozást, gyógyszeres kezelést, gondozást, ellátást, ami remélhetőleg gyógyulást hoz a betegnek, de mindenesetre enyhíti a testi-lelki fájdalmakat. 
Minderre ígéretet tesz az állampolgárok számára.
A demenciák különböző típusai léteznek. Egy kóros agyi tünetcsoport, ami kihat a memóriára, gondolkodásra, viselkedésre és az érzelmekre is.
Az életkor előrehaladtával egyre inkább gyakori, és nem gyógyítható betegség, illetve tekinthetjük egy természetes folyamatnak is, mint a fizikai hanyatlás része. 

Visszatérve a könyvcímre: miről is van szó?
Egy fájdalmas veszteségről, ami a hozzátartozókat is érinti. 
Az elmúlt évszázadban, főleg a II. világháború után a nők i pénzkereső munkába álltak, és megszületett a modern család. Korában a nők otthon voltak, nevelték a gyerekeket, és az emberek több generációs családokban éltek kölcsönösen segítve egymást, legalábbis mindig volt otthon valaki, ha egy idős beteg nagyszülő, vagy más családtag gondozásra szorult. 
Ez mára teljesen megváltozott, a ma emberének munkába kell járnia minden nap.
A családfenntartáshoz két kereső ember szükséges, és a karrier és az anyagi sikerek minősítik leginkább az embert, legyen az férfi vagy nő.
így lettünk programozva, szinte nincs is választásunk: vagy van?
Egészségügyi dolgozóként is, az ember sajnos nagyon gyakran kénytelen szembesülni – szinte társadalmi szinten – a megoldatlan problémával, az idős emberek gondozásával kapcsolatban. A modern európai társadalmak a humanizmusról és a szolidaritásról zengenek, a szenvedést száműzni szeretnék egy másik planétára. Az idősek gondozásáról – főként a komplex és krónikus szakgondozást igénylő betegségeknél, mint például a demencia – az egészségügyi rendszer egyre inkább nem tud megfelelő ellátást biztosítani, még az úgymond jóléti társadalmakban sem. 
Az állandó profitorientált gondolkodás rendszerében egyszerűen nem fér bele, hogy az idős beteg hosszantartó gondozásra szorul. 
Kinek a felelőssége lesz? Ki viseli a terheket? A család vagy a társadalom?
Ez a betegség a kiszolgáltatottság és a szenvedés története az érintett és a családja számára.
Ismétlődő lelki válságok és veszteségek sorozatán mennek keresztül, amiben a hozzátartozó is felörlődik úgy lelkileg, mint fizikailag. 
Többször átélik a teljes zűrzavart a betegség előrehaladtával. Csupán a betegség diagnosztizálása is egy kínszenvedést jelenthet., nem minden esetben könnyű felismerni az alattomosan kialakuló kórt. Nagyon hiányos az orvosi szakrendelés ezen a területen. 
Utána elindul a családban a vergődés: remény és kétségbeesés, düh és csalódás a keserves bűntudat érzelmi viharaiban. 
Emellett – főként, ha a beteg otthon van – jön a 24 órás aggodalom a beteg állapota miatt, mert bizony sokszor válhatnak a betegek önmaguk és mások számára veszélyessé (pl.: elmennek otthonról, tüzet okoznak, felforgatják a lakást). 
Végül eljön a nagy dilemma, ha tényleg szükségessé válik a beteg otthonban való elhelyezése: átadni másoknak a gondozást. 
Tisztelet a kivételnek, sajnos nem kielégítő a betegek ellátása minden intézménybe, otthonban. Könnyen válhat ebben a helyzetben a hozzátartozó egy „extra” alkalmazottá az intézményben, látván a hiányos ellátást, vagy rettenetesen kifárad az állandó látogatásban, mivel a végsőkig együtt szeretne lenni a kedves családtagjával. Van hozzátartozó, aki miután az idős beteg bekerül egy intézetbe, tovább nem bír, vagy nem kíván hozzá látogatóba menni. Keserves lelki folyamatok vezetnek egy ilyen döntéshez, nem lehet könnyen páálcát törni ő felettük sem. 
A történet természetes befejező része a legutolsó veszteség, az elengedés, a bánat és a gyász.  A többéves szenvedéstörténetben csak most először nyílik lehetőség – végső búcsú után – a feldolgozásra, lezárásra, ami szintén nem mindig egy könnyű feladat. 
Az egészségügyi szakembereknek sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania a hozzátartozókra is, a diagnózis felismerésétől kezdődően. Tudatosan kellene támogatni őket konkrét megoldásokkal és lelki segítségnyújtással. 
A társadalomnak is újra át kell gondolnia a valódi értékeit és szükségleteit. 
Az időskori demencia egy komplex állapot, amely az egész családot érinti!

S. R.