Lelki életünk legfőbb támasza a Jézus által alapított szentségek vétele. A szentségek olyan látható jelek, amelyek láthatatlanul hoznak létre valóságos kapcsolatot az élő Istennel. A hét szentség révén az élet különböző szakaszaiban, fordulópontjain áll mellénk az üdvhozó Isten, hogy segítséget adjon az adott élethelyzetben.
1. Keresztelés
A keresztelés csecsemő esetében a Plébánia valamelyik papjával egyeztetett időpontban lehetséges.
A szentség kiszolgáltatása előtt a családdal – elsősorban a szülőkkel - való személyes találkozás és megbeszélés szükséges. Az ő szentségi házasságuk, amennyiben rendezetlen, rendezésre vár. A rendezhetetlen kapcsolatok esetében a gyermek keresztelése megtörténhet (a gyermek nem szenvedhet hátrányt az Istennel való kapcsolatában a szülők rendezetlen élete miatt).
Nélkülözhetetlen azonban, hogy a szülők és nagyszülők példája mellett keresztszülők is a gyermek mellett álljanak előljárókként a keresztény életben. Ezért olyan keresztszülőket kell választani, akik elkötelezett keresztény életet élnek (megkeresztelt, templomba járó, ha házasok, akkor szentségi házasságban élő, lehetőleg megbérmált Krisztus-hívők).
Felnőtt keresztelése esetében a szentség vételére komoly fölkészülés szükséges. Ez több hónapos kurzuson való részvételt jelent (a katekumenátusban – a hittanulók rendjében, közösségében). A keresztelés ilyen esetben, általában, Nagyszombat estéjén, a föltámadási szertartásban történik.
A keresztszülők mellett védőszentet is választanak a szülők, vagy a keresztelendő maga. Ő az a szent, akinek a megkeresztelt a nevét viseli. Vele lelki rokonságban van, és közbenjáró segítséget kap a keresztény ember, életét ismernie kell, imádságaiban hozzá fordulhat.
2. Elsőáldozás és első szentgyónás
Gyermekek esetében három iskolai év hittantanulása után lehet szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulniuk. Felnőttek esetében felkészítő kurzuson való részvétel a feltétel. Itt az Egyház erkölcsi tanítását ismerheti meg a jelölt és a lelkiismeretvizsgálathoz lelki tükröt adunk.
3. Házasságkötés
Fölkészítő kurzus évente indul azok számára, akik abban az évben kívánnak templomunkban házasságot kötni: január első hétfőjén és a Húsvét hétfőt követő hétfőn. Helyszíne a Szent Kinga Közösségi Otthon: 1053 Budapest, Egyetem tér 5- sz. alatt, I. em. 5. Kapukód: 11. A találkozók minden hétfőn 19 órakor kezdődnek. A közös fölkészülést, amelynek minden alkalmán kötelező a pontos megjelenés, még személyes találkozások: szentgyónás elvégzése és liturgikus próba egészíti ki.
A Jelentkezés az első alkalmon való megjelenéssel történik. A templomi szertartás idejének lefoglalása a stóladíj előlegének befizetésével történhet.
Az adminisztrációs ügyintézés a Plébánia irodában történik (1056 Budapest, Március 15. tér 2.) irodaidőben. Szükséges mindkét jegyes részéről újkeletű (az esküvő időpontjához képest három hónapon belüli) keresztlevél; a mennyasszony részéről elbocsátó levél, ha nem a lakhelye szerinti plébánián történik az esküvő; a stóladíj befizetése. Minden más helyzetben (pld. az egyik fél nincs megkeresztelve, vagy nem volt elsőáldozó…) további információt adunk és segítséget nyújtunk. Az anyakönyvezést is a Plébánia munkatársai végzik.
Házasságrendezés
Napjainkban bonyolult esetek fordulnak elő, mert az élet sok mindent produkál. Sokszor szenvednek ártatlanul házastársak, sok esetben pedig tudatlanság okoz bonyodalmat emberek életében. Minden ilyen esetben bátran és bizalommal forduljanak a Plébánia papjaihoz, akik minden botránkozás és ítélkezés nélkül igyekeznek majd segíteni!
4. A betegek kenete
Betegségeinkben és a halállal való szembenézésben siet segítségünkre a gyógyító Jézus a betegek szentsége révén. Az utolsó nagy útra elkísérő szentség pedig az Oltáriszentség (szentáldozás). A betegek lelki ellátása még fontosabb, mint a testi gondoskodás, amelyet elhagyni nem szabad. Sajnos napjainkban hazug „tapintat” tartja távol a családtagokat attól, hogy szolgáló papot hívjanak beteg hozzátartozóik ágyához. Pedig a szenvedők mind ahányszor boldogan fogadják a hozzájuk érkező Jézust. Papi szolgálatot tehát betegeik érdekében kérjenek a Plébánián, vagy személyes megbeszélés útján valamelyik papjuktól.
5. Bérmálás szentségének vétele
Közösségben történik, általában – igény szerint – két évente a Plébánia templomban. Csak püspök bérmálhat, ezért az ő jelenléte szükséges a szentség vételéhez. A fölkészülés a Plébánián történik. Olyan hívek bérmálkozhatnak, akik betöltötték a 15. életévüket, voltak elsőáldozók és vallásos életet élnek. Bérmaszülőt és bérmavédőszentet kell választaniuk, hasonlóan a keresztséghez.
Bérmálás lesz!
2011. október 30-án, este 18 órai szentmise keretében Dr. Paskai László bíboros úr szolgáltatja ki a jelölteknek a szentséget!
Bérmálási előkészület szeptember 21-től folytatódik szerda esténként 20 órától a Szent Kinga Közösségi Otthonban (V. Egyetem tér 5.; 11-es kapucsengő)
- Nappali melegedőt nyit a Karitász Budapesten
(2012. Feb. 03.) - Hidegben is meleg szívvel
(2012. Feb. 03.) - Püspöki áldás a felújított szári templomra (2012. febuár 4., szombat)
(2012. Feb. 02.) - Új kihívások - befejeződött a CCEE és a CEC vegyes bizottságának tanácskozása
(2012. Jan. 30.) - Országos szalézi ünnep Szombathelyen (2012. január 28., szombat)
(2012. Jan. 26.)
- MEKDSZ téli tábor: Isten, Biblia, piaci rés, 66-os út
(2012. Feb. 06.) - Katolikus papok teremlabdarúgó európa-bajnoksága kezdődik ma Gyulán
(2012. Feb. 06.) - Nagyvárosok misszója 2012 nagyböjtjében
(2012. Feb. 06.) - Európai nap a munka nélküli vasárnapért
(2012. Feb. 06.) - Hordj magadnál egy hitedet igazoló kártyát – az angliai püspöki konferencia kezdeményezése
(2012. Feb. 06.) - Hadjadj: amikor az ember nem hisz már a Mennyben, elkezd a Piacban hinni
(2012. Feb. 06.) - Tobin-adó pro és kontra: megadóztassuk-e a tőzsdei ügyleteket?
(2012. Feb. 06.) - Márciusban szentelik fel az új pozsonyi segédpüspököt
(2012. Feb. 06.) - A megszentelt élet napja a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében
(2012. Feb. 06.) - Napi sajtószemle
(2012. Feb. 06.) - Afrikai és európai püspökök római szimpóziuma az evangelizációról
(2012. Feb. 06.) - Vigyük Jézus Krisztus elé a betegeinket – kérte a pápa
(2012. Feb. 06.) - A gyóntatással segítik leginkább az egyházat - a ferences rend évértékelése
(2012. Feb. 04.) - Tanúként a világban - szerzetesek ünnepe Egerben
(2012. Feb. 04.) - Áthelyezik a lourdes-i medencéket
(2012. Feb. 04.) - Kárpát-medencei verseny középiskolásoknak
(2012. Feb. 04.) - A bíborosi kollégium elmélkedési- és imanapot tart a konzisztórium előtt – szentszéki sajtóközlemény
(2012. Feb. 04.) - Napi sajtószemle
(2012. Feb. 04.) - A keresztény média és a digitális világ
(2012. Feb. 03.) - A megszentelt élet napja Szombathelyen
(2012. Feb. 03.)


























