Az oldal megtekintéséhez minimálisan 1024x768-as felbontás javasolt!
HIRDETÉSEK 2011. Június 19-én, Szentháromság vasárnapján
Rochlitz Kinga 2011-06-20
HIRDETÉSEK
2011. JÚNIUS 19-ÉN
SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJÁN
2011. JÚNIUS 19-ÉN
SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJÁN
1. Liturgia
Június 21-én, kedden Gonzága Szent Alajos szerzetes emléknapja
Június 22-én, szerdán Fiscer Szent János és Morus Szent Tamás vértanúk
Június 24-én, pénteken Keresztelő Szent János születésének főünnepe
Június 26-án, vasárnap Krisztus Szent Testének és Vérének főünnepe, Úrnapja
2. Immár kilencedik alkalommal rendezzük meg Budapest-Belváros öt temploma papjainak és a hívek közösségének részvételével úrnapi körmenetünket. Az idei esztendőben, 2011. június 26-án, vasárnap 9 órakor gyülekezünk a Belvárosi Plébánia templomban. Az első stáció imádsága itt kezdődik 9.30-kor, innen a Ferences templomba, azt követően az Egyetemi templomba, majd a Váci utcai Angolkisasszonyok templomába vonulunk. A menet a Belvárosi templomba ér vissza, ahol a záró szentmisét mutatjuk be. Hívjuk a testvéreket (nemcsak a belvárosiakat) az Oltáriszentség hitvalló megünneplésére! Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a miserend változásait templomainkban.
A templomokból érkező rendezőknek 2011. június 25-én, szombaton este 19 órakor lesz eligazítás a Belvárosi Templomban.
3. Liszt Ferenc szentmiséit bemutató sorozatunk utolsó alkalma június 26-án, rendhagyó időpontban 16.30 órakor lesz.
A templomokból érkező rendezőknek 2011. június 25-én, szombaton este 19 órakor lesz eligazítás a Belvárosi Templomban.
3. Liszt Ferenc szentmiséit bemutató sorozatunk utolsó alkalma június 26-án, rendhagyó időpontban 16.30 órakor lesz.
Linkek
Legnépszerűbb hanganyagok
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
- Virágvasárnap: az ifjúság ünnepe Egerben (2012. április 1., virágvasárnap)
(2012. Feb. 22.) - Mindszenty Józsefre emlékeznek Szombathelyen (2012. március 31., szombat)
(2012. Feb. 22.) - Mindszenty Józsefre emlékeznek Zalaegerszegen (2012. március 30., péntek)
(2012. Feb. 22.) - Találkoztak a katolikus, református és evangélikus egyház püspökei
(2012. Feb. 22.) - Kezdődik a nagyböjt
(2012. Feb. 22.)
Aktuális
Plébániánk életéből
Magyar Kurír
- Spányi Antal püspök nagyböjti videoüzenete
(2012. Feb. 22.) - Hatalmas kutatómunka: két magyar könyvet mutattak be a Pápai Gergely Egyetemen
(2012. Feb. 22.) - Felújították a székesfehérvári székesegyház nagyböjti leplét
(2012. Feb. 22.) - Díjnyertes film rabok szereplésével
(2012. Feb. 22.) - Idén is lesz Szakrális Művészetek Hete és Templomok Éjszakája
(2012. Feb. 22.) - Egy szír polgárháború első áldozatai a keresztények lehetnek
(2012. Feb. 22.) - Bertone bíboros Peruban: húsvétig kapott időt a limai katolikus egyetem
(2012. Feb. 22.) - Mit jelent a gazdasági válság a bádogvárosokból nézve?
(2012. Feb. 22.) - Gyóntatási továbbképzést tartottak Szombathelyen
(2012. Feb. 22.) - Kovászoló: ifjúsági közösségszervező és vezetőképző indult a Váci Egyházmegyében
(2012. Feb. 22.) - Többen házasodtak, kevesebb gyerek született és kevesebben haltak meg 2011-ben
(2012. Feb. 22.) - Jonathan Sacks brit főrabbi: zsidók és keresztények együtt menthetik meg Európát
(2012. Feb. 22.) - Jóváhagyta a Sapientia akkreditálását a román parlamenti szakbizottság
(2012. Feb. 22.) - Bölcsődét épített a református egyház Nyíregyházán
(2012. Feb. 22.) - Ökumenikus püspöki találkozó: keresztény-zsidó imanapot szerveznek
(2012. Feb. 22.) - Napi sajtószemle
(2012. Feb. 22.) - Tudja-e az egyház, hogyan szólítsa meg a mai világot? – Három reményteljes tendencia
(2012. Feb. 22.) - „Böjtöljünk a békéért!” – Fouad Twal jeruzsálemi pátriárka nagyböjti felhívása
(2012. Feb. 21.) - Könyv az örömhírnökökről
(2012. Feb. 21.) - Fidel Castróval is találkozna a pápa Kubában
(2012. Feb. 21.)


























