Az oldal megtekintéséhez minimálisan 1024x768-as felbontás javasolt!
Evangélium ( Mk 7,1-13)
Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. Mert a farizeusok és általában a zsidók, hacsak kezüket gyakran nem mossák, nem esznek, követve a régiek hagyományait. Ha a piacról jönnek, nem esznek, amíg meg nem fürdenek; és sok egyéb dolog van, amit hagyományaik szerint meg kell tartaniuk: a poharak és korsók, a rézedények és ágyak mosását. Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: ,,Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?\\\' Ő ezt felelte nekik: ,,Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: ,,Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak\\\'\\\' [Iz 29,13]. Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.\\\' Majd így folytatta: ,,Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományait megtartsátok. Mózes ugyanis azt mondta: ,,Tiszteld atyádat és anyádat\\\'\\\'; és: ,,Aki atyját vagy anyját gyalázza, haljon meg\\\'\\\' [Kiv 20,12; 21,17]. Ti pedig azt mondjátok: ,,Ha az ember azt mondja apjának vagy anyjának: korbán, azaz fogadalmi ajándék az, ami tőlem neked járna\\\'\\\', azontúl már nem engeditek, hogy valamit tegyen az apjáért vagy anyjáért, s így érvénytelenítitek Isten szavát a ti hagyományotok kedvéért, melyet csináltatok; és sok más effélét cselekszetek.\\\'
Linkek
Legnépszerűbb hanganyagok
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
- Negyvenéves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó
(2012. May. 14.) - „Csend és szó: az evangelizáció útja” - Pápai üzenet a tömegtájékoztatás 46. világnapjára
(2012. May. 11.) - Szent István Könyvhét huszadszor
(2012. May. 11.) - 20. Szent István Könyvhét (2012. május 14–19.)
(2012. May. 10.) - Boldog II. János Pál pápa szobrának felavatása Kecskeméten (2012. május 18., péntek)
(2012. May. 10.)
Aktuális
2012-05-19 szombat
Szent Celesztin pápa majd remete

Szentlecke:
ApCsel 18,23-28
Evangélium:
Jn 16,23b-28
Szent Celesztin pápa majd remete

Szentlecke:
ApCsel 18,23-28
Evangélium:
Jn 16,23b-28
Plébániánk életéből
Magyar Kurír
- Negyven év: hogyan indult a nagymarosi lelkierőmű?
(2012. May. 19.) - Egy élet Rómában
(2012. May. 18.) - 72 millió dollárt takarítania meg Spanyolország az abortusztámogatás megszüntetésével
(2012. May. 18.) - Visszautasítja az egyház a homofóbiával vádolt püspök elhelyezését
(2012. May. 18.) - A Loyola Caféban indul újra a Háló Jazz Klub
(2012. May. 18.) - Laicizálta a Vatikán a gyermekpornó miatt elítélt kanadai püspököt
(2012. May. 18.) - A Hit Gyülekezetéhez és a Katolikus Egyházhoz kerülnek ajkai iskolák
(2012. May. 18.) - Szent László-szobrot kap Győr
(2012. May. 18.) - Nyolcvanéves lett Miroslav Vlk bíboros
(2012. May. 18.) - XVI. Benedek a Názáreti Mária című filmről
(2012. May. 18.) - Svéd Szent Erik vértanú
(2012. May. 18.) - Rendhagyó rajzórát tartottak szombathelyi középiskolásoknak
(2012. May. 18.) - Felszentelték a máriapócsi fatemplomot
(2012. May. 18.) - Tisztújítás az Ecclesia Szövetkezetben
(2012. May. 18.) - Restaurálják a salgótarjáni Kálvária stációit
(2012. May. 18.) - A Szentatya üzenetet küldött a Katholikentag résztvevőinek
(2012. May. 18.) - Napi sajtószemle
(2012. May. 18.) - Spanyolország „digitális” püspöke
(2012. May. 18.) - Balás Béla Nagymarosról: lavinaszerűen mozdultak meg a fiatalok
(2012. May. 18.) - Az év civil szervezete díjat kapott a KÉSZ miskolci csoportja
(2012. May. 17.)

























